Csongrád megye, Hódmezővásárhely, Megyék hírei

A hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába

Modern városok – A hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába

A hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába, a Modern városok program keretében létrejött megállapodást szerdán írták alá az alföldi városban.

Kun Szabó István, a MH Egészségügyi Központ parancsnoka elmondta, a tömeges migráció következtében kialakult válsághelyzet miatt a hódmezővásárhelyi helyőrségben nagyon sok katona szolgál. A központ és a hódmezővásárhelyi kórház között létrejött megállapodás eredményeként a katonák és családtagjaik egészségügyi ellátása a jövőben helyben, gyorsan, költséghatékonyan történhet meg.
A vezérőrnagy kitért arra, az együttműködés fontos része a közös tudományos és szakmai munka, amelynek eredményeit a civil és a katonai egészségügy egyaránt hasznosíthatja. Ennek részeként a két intézmény összehangolja az egészségügyi válsághelyzetre vonatkozó terveit is.
Kallai Árpád, aCsongrádMegyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a laktanya tervezett bővítését is figyelembe véve az intézmény járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátását a jelenleginél 10-12 ezerrel több páciens veszi majd igénybe. Hozzátette: ehhez elengedhetetlen a kapacitások fejlesztése.
A kórházban bővítik a járóbeteg-szakellátás kapacitását, javítják a főépületében működő aktív osztályok komfortszintjét, fejlesztik a laboratóriumi, a patológiai, a radiológiai eszközöket. Ezzel kapcsolatban a szakember kiemelte, a közeljövőben Hódmezővásárhelyen is elérhető lesz a MR-diagnosztika. A szakmai konzultációk lehetőségét pedig telemedicina rendszer kiépítésével teremtik meg.
A katonai alkalmassági vizsgálatokhoz szükséges szakorvosi ellenőrzéseket a kórház területén is tudják majd biztosítani, a végső minősítés lehetősége azonban megmarad az MH Egészségügyi Központnál – tudatta a főigazgató.
Kallai Árpád elmondta, a katonákra és családtagjaikra is kiterjesztik a városban tíz éve sikeresen működő népegészségügyi program szolgáltatásait.
Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP), Hódmezővásárhely alpolgármestere hangsúlyozta, a település katonaváros, 2015 óta pedig különösen fontos a laktanya szerepe, hiszen innen történik a déli határ védelmének logisztikai irányítása. Az önkormányzat ezért a Modern városok programban a laktanya létszámbővítését és az intézmény infrastrukturális fejlesztését, egy a szakmai utánpótlást biztosító honvédelmi szakközépiskola létrehozását kérte a miniszterelnöktől amellett, hogy a helyi kórház is bekapcsolódjon a honvédség egészségügyi ellátásába.
Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár elmondta, a hódmezővásárhelyi kórház 2012-ben került állami kézbe. A minisztérium célja az első pillanattól kezdve az, hogy az önkormányzattal szoros együttműködésben fejlessze az intézményt.

MTI

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés