Békés megye, Megyék hírei, Orosháza

Szinte mindenűt indul kamupárt

Orosházán már reggel 35 jelölt volt

Biztosan lesznek olyan választókerületek, ahol megint kilométeres szavazólapokat osztogatnak majd a szavazókörökben. Például az orosházi körzetben, Békés megye 4-es választókerületében – itt lesz a Fidesz jelöltje az elmúlt években EU-pénzes botrányok kapcsán emlegetett Simonka György – már hétfő reggelig 35 jelöltet jelentettek be.

KPP, FITIP, SEM, Iránytű, NP, Közös Nevező, OCP, Jó út MPP, SZP, Medete – csupa olyan rövidítés és formáció, amiről sem az országban, és feltehetően Orosházán is csak alig lehetett hallani az elmúlt négy évben.

A Jobbik ebben a választókerületben kifejezetten csalásra gyanakszik, feljelentést is tett. A párt választókerületi bizottsági delegáltjának ugyanis gyanús lett, hogy adatokkal való visszaélés történhetett, mivel egyes pártok ajánlóíveinek átvizsgálásánál többnél is ugyanabban a sorrendben követték egymást ugyanazoknak a választásra jogosult polgároknak az adatai. A Jobbik és az MSZP ugyanakkor hiába kifogásolta ezt, a bizottság nem talált ebben kivetnivalót, így nyilvántartásba vette a jelölteket.

Teljes cikk: index.hu

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés