Kaposvár, Megyék hírei, Somogy megye

Nem mai, de felettébb érdekes

Az alábbi történet mai keletű, még 2017 nyarán történt, hogy a kaposvári színház felújítása közben halállal végződő esemény is történt. Az esetek akkor a pecsistop.hu írta meg egy kaposvári lapra hivatkozva.

Meglehetősen furcsa ügy kerekedett a kaposvári Csiky Gergely Színház felújításából. Mint ismert, még július végén írt arról a kapost.hu, hogy a színház felújításából származó törmeléket találtak egy kaposújlaki vízmosásban, a cikk szerint a törmelék több száz, vagy akár ezer köbméterre rúghat, és válogatatlan, vagyis lehet benne akár mérgező anyag is. Ez azért is gond, mert a vízmosásból a közeli Kapos-folyóba, illetve a kaposújlaki ivóvízkútba folyhat le a szennyezés.

Az ügyben feljelentés született, de a lap szeptember 19-ei és 21-ei cikkei szerint a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya egy olyan személyt hozott ki egyedüli bűnösnek az ügyben, aki csupán a szállítmányozásért volt felelős alvállalkozóként. Minden más esetleges érintett – a bontás megrendelőjétől a kivitelezőn át az alvállalkozókig és a földterület tulajdonosáig – kimaradt az ügyből. A cikk szerint ráadásul a földterület tulajdonosa azzal védekezett, hogy az életveszélyesen meredek vízmosás miatt kellett abba a törmeléket belezúdítani. Csakhogy ilyen feltöltést az erdőtörvény szerint tilos végezni.

A szállítmányozást végző vállalkozót kötelezték a nagy mennyiségű törmelék elszállítására (augusztus elején jött ki a határozat, és szeptember 20. volt a határidő), majd, miután ez nem történt meg, 200 ezer forintos bírságot szabtak ki rá.

Az ügy azonban szeptember végén újabb, nem várt és szomorú fordulatot vett: 28-án egy férfi a mélybe vetette magát a kőröshegyi völgyhídról, és nem élte túl a 88 méteres zuhanást.

A kapost.hu információi szerint az öngyilkosságot elkövető férfi a szállítmányozást végző vállalkozó volt, mivel számláit is zárolták az ügy miatt.

A cikk szerint sokak felelőssége el lett kenve az ügyben, például a kaposvári önkormányzatnak ellenőrzési felelőssége van a bontás kapcsán, ráadásul Kaposváron létezik egy hulladékfeldolgozó, ahova kötelező lenne elvinni minden olyan bontási hulladékot, ami a megyeszékhelyen keletkezik.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés