Fót, Mogyoród, Pest megye

Jól halad az M3-as mogyoródi csomópontjának építése

Magyar Építők

A HE-DO, a Penta és a KM Építő kivitelezésében elindulnak a felüljáró építéséhez kapcsolódó munkák ideiglenes forgalomkorlátozás mellett.

Az időjárás függvényében hamarosan megkezdődnek az M3-as autópálya Budapestről Nyíregyháza irányába haladó oldalán a felüljáró kialakításának állványépítési munkálatai a HE-DO Kft., a Penta Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közleményéből.

A felüljáró az M3-as autópálya 19. kilométernél épül meg, és az állványzat felállításához először a külső és a leállósávot zárják le. A szükséges munkálatok elvégzését követően ezeket a sávokat megnyitják, hogy a belső sáv lezárásával ott is biztonságosan dolgozhassanak. Így az építési munkálatok idején egy vagy két sávon folyamatosan haladhatnak majd az autósok 80 km/h-s sebességkorlátozással.

Ezt követően a Budapest felé haladó pálya felett folytatódnak a munkálatok, hasonló terelési kialakítással.

Tavaly júniusban már elkészültek az autópályát keresztező híd szélső pillérei, és elkezdték a déli körforgalom bekötő ágának építését, 2018 végén pedig az épülő felüljáró gerendáit emelték be.

A Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3-as autópálya csomópontjának építése megfelelően halad. A beruházás befejezése idén nyáron várható.

Ha tetszett oszd meg te is!
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés